A HDL koleszterint, mint jó koleszterint ismerjük, hiszen az a fő feladata, hogy az erek falában lerakódott koleszterint onnan kioldja és a májba szállítsa. Azonban az evolúció soha nem  tesz fel semmit egyetlen lapra. A HDL koleszterinnek ezen kívül még más „lapokat” is leosztottak.

Megfigyelték, hogy gyulladásos betegségekben a HDL szint megemelkedik. Ez nagyon is célszerű reakció, mivel a HDL molekula a gyulladás során felszabaduló toxikus vegyületeket képes megkötni. A HDL molekula tehát védekező rendszerünkben (immunrendszer) is fontos szerepet játszik.
 
Kutatások során azt tapasztalták, hogy a világ azon részein, ahol a legtöbb a fertőző betegségek okozta halálozás, a legalacsonyabb a várható élettartam a születéskor, ott mérik a kutatók a legmagasabb HDL értékeket. Ha ezt a jelenséget az összefüggésekből kiragadnánk, akkor arra a téves következtetésre juthatnánk, hogy magas HDL szint = rövid élet.

Ez esetben pont azt a hibát követnénk el, mint az egyszeri statisztikus, mikor megállapította, hogy a szerda igen veszélyes, mert szerdán kétszer annyi autóbaleset volt, mint kedden. Pedig csak arról volt szó, hogy aznap esett az eső, az utak síkossá váltak és ezért volt több a balesetek száma. 

A HDL szint növekszik, ha sportolunk vagy rendszeresen mozgunk, illetve csökken, ha valaki elhízott vagy sok finomított szénhidrátot fogyaszt. Vannak emberek, akik a normálisnál (mennyi is az?, 1,2 mmol/liter felett) lényegesen magasabb HDL koleszterin szinttel rendelkeznek (jó génjeik vannak). Megfigyelték, hogy náluk 85 éves korig a halálozás kockázata 14%-kal kevesebb, mint azoknál az embereknél, akiknek a HDL szintjük alacsonyabb.

Ez az összefüggés azonban 85 év felett már nem mutatható ki. Úgy tűnik, a magas HDL védő funkciója a matuzsálemi korban már nem érvényesül. A rendszeres testmozgás, kevés bor (1dl), a szénhidrátokba szegény diéta, a halolaj fogyasztás mind- mind a HDL szint emelkedését képes kiváltani. 

A mediterrán diéta is  emeli a HDL koleszterin szintjét, amellett a Föld egyik legfinomabb és legváltozatosabb étrendje. 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!