A krónikus gyulladások megfelelő kezelése kulcsszereppel bírhat jó néhány krónikus betegség gyógyításában és megelőzésében. 

Az elmúlt évek kutatásai szerint a krónikus gyulladások olyan betegségek kialakulásáért felelősek, mint az Alzheimer-kór, ízületi gyulladások, szív-, és érrendszeri megbetegedések, rákos daganatok. 

Amikor a szervezetet valamilyen külső, negatív hatás éri, természetes biológiai reakcióként a szervezet megpróbálja ezt kivédeni, melynek a jele a testben megjelenő gyulladás.

Mondhatjuk úgy is, a gyulladásos reakció a szervezet komplex védelmi rendszerének az első lépcsője. A gyulladásos reakció az esetek egy részében teljes gyógyulást eredményez, de arra is van példa, hogy a szervezet éppen a túlhajtott gyulladásos reakció áldozatává válik. Az esetek egy nem elhanyagolható részében az előbb említett két eset egyike sem történik meg, hanem a szervezet és a gyulladásos reakció tartós „együttéléséről” beszélhetünk. Ezt az állapotot nevezzük krónikus gyulladásnak.  

A gyulladásos reakció  ebben az esetben nem képes a szervezetet megtámadó ágens teljes megsemmisítésére és elhúzódóvá válik. Az is gyakran előfordul, hogy mi magunk teszünk meg mindent azért, hogy a gyulladás tartósan fennmaradjon. Ilyen pl. a dohányzás, ami a hörgőkben tart fenn folyamatosan gyulladásos állapotot vagy a zsírokban dús, rostszegény táplálkozással kombinált rendszeres alkoholfogyasztás, ami hozzájárul az emésztőrendszerben kialakuló gyulladásos folyamatokhoz. 

Ha a krónikus gyulladás hosszú ideig fennáll, károsíthatja a szívbillentyűket, az agysejteket, stroke-ot, inzulin-rezisztenciát (cukorbetegséget) és sok más, súlyos állapotot okozhat (pl. rákos sejtek képződése). 

Erre a legjobb példa a helicobacter pylori baktérium okozta gyomornyálkahártya gyulladás, amit ha nem kezelnek megfelelően, akkor a gyomor nyálkahártya kifekélyesedéséhez vezethet. Ha a fekélyt sem kezelik megfelelően, akkor évek múltán a gyulladásos fekélyfészek többnyire széli sejtjeiben rosszindulatú elfajulás alakulhat ki és megjelenik a gyomorrák. A dohányzás okozta krónikus gyulladás is ragyogó táptalaját képezheti a később kialakuló hörgőráknak.

Egy friss kutatás szerint (Chemistry&Biology) a legjobb természetes gyulladáscsökkentők az omega-3 zsírsavakban gazdag ételek, mint pl. a halolaj, szardínia, olíva olaj, mogyoró, kelkáposzta, spenót és a D3-vitamin. 

Mind az omega-3 zsírsavakra, mind pedig a D3-vitaminra jellemző, hogy képes kivédeni a krónikus gyulladásos állapotok kialakulását, ezáltal védi a szervezetet a hosszú távú károsodásoktól. Az omega-3 zsírsavak és a D3-vitamin kombinációja még hatékonyabb védelmet nyújt a krónikus gyulladások kialakulásával szemben. Persze az úgy nem megy, hogy egyik kezünkkel merjük ki a vizet  a csónakból, a másikkal meg lyukat fúrunk a csónak fenekén. A dohányzás, az égetett szeszes italok fogyasztását nem gyulladáscsökkentőkkel kell ellensúlyozni, hanem ezektől a szenvedélyektől meg kell szabadulni. Úgy is van egy csomó ok, ami nem rajtunk múlik, minek a bajt még tovább tetézni. 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!